A visszacsapó szelep beépítése gyakorta elengedhetetlen
Annak érdekében, hogy az ingatlanban található vezetékekben a visszafolyás ne okozzon komoly problémákat, a precízen megválasztott visszacsapó szelep telepítése jelent hathatós megoldást. Építkezések, illetve komolyabb felújítások során éppen ezért nagy figyelmet kell fektetni a megfelelő tervezésre.
A gondot leggyakrabban a hirtelen jött esőzés és a nagy mennyiségű csapadék válthatja ki, ennek hatására ugyanis a mélyebben fekvő területeken betörhet a szennyvíz. Egy ilyen esemény sajnos óriási károkat képes okozni, ráadásul jó eséllyel újra és újra megtörténik majd, egészen addig, míg ennek elejét nem vesszük a szükséges eszköz beépítésével.
Főképp a régebbi, több évtizeddel ezelőtt épült társasházak esetében gyakori, hogy kivitelezéskor erre nem fektettek kellő hangsúlyt. Ilyenkor a visszacsapó szelep hiánya csak a víz betörése, vagy a kellemetlen szagok megjelenése kapcsán tűnik fel. Szerencsére kellő szakértelemmel utólagos bekötésre is van lehetőség és bár ez bontási munkálatokkal jár, mindenképpen javasolt a lehető leggyorsabban sort keríteni rá.
Tekintettel arra, miszerint az ideális modell kiválasztása jó pár tényező függvénye, ezt a feladatot minden esetben bízzuk hozzáértő mesteremberekre. Így eljárva biztosak lehetünk benne, hogy tökéletes lesz a végeredmény.
Hogyan működik a visszacsapószelep?
Az otthonunkban található vezetékekben a folyadékok áramlása optimális esetben mindig egy irányba történik. Bizonyos külső behatások miatt ugyanakkor ebbe hiba csúszhat, ilyenkor pedig a visszafolyás hatalmas problémákat okozhat. Ezt megelőzendő, egy szerelvény kerül beépítésre, ami fizikailag megakadályozza a jelenséget egy tányér, vagy golyó segítségével, ami lecsapódva elzárja a víz útját.
A visszacsapószelep emellett a szivattyú védelmét is ellátja, hiszen a visszaáramló folyadék abban komoly károkat okozna. Az eszköz ipari alkalmazása is jelentős, hiszen például elengedhetetlen része egy kellően kalibrált HVAC-fűtési rendszernek is.
Annak ellenére, hogy egy alapvetően egyszerű szerelvényről van szó, még háztartási alkalmazása esetén is rendkívül nagy odafigyelést igényel a megfelelő darabok kiválasztása. Komoly gondot okozhat ugyanis a fellépő nyomásveszteség. Érdemes szem előtt tartani, miszerint minél jobb biztonsági mutatókkal rendelkezik az adott modell, ennek a kockázata annál nagyobb.
Emiatt aztán úgy kell tervezni, hogy a visszacsapó szelep védje a rendszerünket, ám emellett az hatékonyan tudjon üzemelni. Ehhez elengedhetetlen az egyes részegységek külön vizsgálata, tudniillik a szükséges teljesítmény precíz kiszámítása csak így valósítható meg.
Tekintettel arra, hogy az utólagos telepítés komoly felfordulással járhat, feltétlenül nagy hangsúlyt kell fektetni az előkészületekre. Kellő tapasztalat és szakértelem hiányában ez aligha kivitelezhető, ezért csak akkor lássunk neki egyedül ennek a feladatnak, ha teljesen biztosak vagyunk a dolgunkban.
Tányéros, swing, vagy golyós visszacsapó szelep? Melyik a jobb megoldás?
A kínálatban található eszközök működési elvük alapján e három csoport valamelyikébe tartoznak. A funkciót tekintve nincs különbség, hiszen a cél minden esetben ugyanaz. A legelterjedtebbnek a swing módozat számít, népszerűségét elsősorban költséghatékonyságának köszönheti, de az is óriási előny, hogy működése teljesen automatikus.
Ráadásul egy rugós kar felszerelését követően az aktuális állapotról is kaphatunk visszajelzést, ami bizonyos felhasználási területeken elengedhetetlen. Azokban a rendszerekben, ahol a folyadékütés komoly meghibásodásokhoz vezethetne, a tányéros verzió alkalmazása a célravezető.
Mindemellett ez a struktúrájának köszönhetően akár kifejezetten alacsony áramlási sebesség mellett is tökéletesen ellátja a feladatát, így speciális igények esetén is kiváló megoldást nyújt. A golyós visszacsapó szelep legfőbb erénye ezzel szemben egyszerű felépítésében rejlik, ami teljesen kompakt.
Köszönhetően annak, hogy nem tartalmaz semmilyen mozgó alkatrészt, a meghibásodás esélye minimális, előállítási költsége pedig rendkívül alacsony. A megfelelő teljesítmény és a folyadékütés elkerülése közti egyensúly az optimális tömeggel rendelkező golyó kiválasztásával érhető el.
Ez a konstrukció ráadásul öntisztító, így nem igényel rendszeres karbantartást sem. Telepítésekor elsősorban a kellő kapacitásra kell nagy figyelmet fordítani, ennek hiányában ugyanis a szerkezet működése zajossá válhat.
Bűzelzáró visszacsapó szelep – minden háztartás kötelező kiegészítője
A visszaáramló folyadék elleni védelem már csak a hatalmas károk miatt is óriási jelentőséggel bír, ám hiba lenne megfeledkezni a szagok okozta problémáról. Legyen szó vízelvezető rendszerekről amik egy közös csatornába végződnek, vagy akár ventilátorral történő légáramoltatásról, a megelőzéshez elengedhetetlen egy szelep applikálása.
Utóbbi esetben már elérhetők olyan mágneszáras, szilikon tömítéssel felvértezett modellek, amiknél egyedül az átmérő azonos méretre kell figyelni, egyébként teljességgel automatikusak és gondozásmentesek. Amennyiben a költséghatékonyság az elsődleges, akkor akár egy belső csőtoldóval is megoldhatjuk a kérdést, ezek közt is létezik olyan, ami rendelkezik beépített szeleppel.
Ügyeljünk ugyanakkor a fellépő nyomásveszteségre és szükség esetén erősebb ventilátor telepítésével küszöböljük ki az ebből adódó hibákat. A bűzelzáró visszacsapó szelep beszerelése kapcsán is nagy hangsúlyt kell fektetni arra, miszerint az a későbbi karbantartást ne akadályozza.
Noha ezeknek a szerelvényeknek a működése teljesen automatikus, időszakos ellenőrzésre és tisztításra ettől függetlenül szükség van. Felmerülhet a kérdés, vásárláskor milyen szempontok szerint válasszuk ki a legmegfelelőbb modellt.
A széles kínálat ugyanis nem könnyíti meg a döntésünket, így a legcélravezetőbb, ha ezt teljes egészében szakemberre bízzuk. Így tökéletesen biztosak lehetünk abban, hogy kifogástalan darab kerül beépítésre. Ennek hiányában gyakorta szembesülhetünk különböző kellemetlenségekkel, amiket utólag már nehéz helyrehozni.