Hibák, amiket a hobbi vízvezeték szerelők elkövetnek 2. rész

vízszerelő

Nagyon bosszantó tud lenni, amikor valamelyik lefolyó eldugul. Egyrészt azért, mert ez a probléma sok esetben kellemetlen szagokkal jár együtt. Másrészt pedig azért, mert addig nem tudjuk használni a vizet, amíg ismét szabad utat nem kap a csövekben.

Sajnos ilyenkor általában nem az az első, hogy tárcsázzuk a vízszerelő számát. Helyette inkább megpróbáljuk menteni a menthetőt, hiszen nem tűnik olyan bonyolultnak elhárítani a dugulást. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ilyenkor rengeteg olyan hibát vétünk, ami komoly következményekkel járhat.

Most ismét hozunk néhány olyan hibalehetőséget, amit sok hobbi vízszerelő elkövet. Vagy azért, mert sietnek és nem figyelnek vagy azért, mert nincs megfelelő szakértelmük. Bárhogy is legyen, a hanyag, szakszerűtlen munka többet árt, mint használ.

Túl nagy erőt fejtenek ki egy alkatrészre

 

Egy tapasztalt vízszerelő pontosan tudja, hogy mekkora erőt szabad kifejteni a szerelvényekre, alkatrészekre ahhoz, hogy azok ne repedjenek meg. Ez már nem mondható el az önjelölt mesteremberekről, akik azt gondolják, hogy minél erősebben próbálkoznak, annál eredményesebb lesz a munkájuk.

Sok esetben előfordul, hogy a csövek elzáró szelepei beragadnak és hiába is próbálkozunk, nem tudjuk elfordítani őket. Erre pedig nem az a megoldás, hogy teljes erőbedobással nekifeszülünk. Sokkal több értelme van, ha erőlködés helyett, egy franciakulccsal szakszerűen meglazítjuk ezeket.

Nem a megfelelő eszközökkel dolgoznak

Amikor valaki házi módszerekkel próbálkozik, akkor nem mindig állnak rendelkezésére a megfelelő munkaeszközök. Így hát jobb híján azokat a tárgyakat használja, amik kéznél vannak, ami szintén óriási hiba. Ha például egy régebbi típusú horganyzott csősapka eltávolításához egy sima csavarkulcsot vagy fogót használ, akkor kis eséllyel jár sikerrel. Sőt, még el is törheti a csövet vagy menetet hagyhat a falában.

Összetévesztik a lefolyó idomokat

Egy megfelelő szaktudással rendelkező vízszerelő pontosan tudja, hogy mi a különbség az Y- és a T-elágazás között. Sajnos azonban, aki tudás nélkül kísérletezik a javítással, könnyen összekeveri őket, ebből kifolyólag pedig nem a megfelelő lefolyó idomot szereli be. Ezzel olyan hibákat véthet, amik elsőre nem is tűnnek annak, csak később, amikor problémákat okoznak. Sok esetben a nem megfelelő lefolyó idomok bekötése okozza azt, hogy a szennyvíz szag visszaszivárog a csöveken keresztül.

Úgy forrasztanak, hogy a felület nem teljesen száraz

A szerelő munka során szükség lehet a rézcsövek forrasztására, amit természetesen csak a megfelelő forrasztóval lehet elvégezni. Ilyenkor nagyon fontos, hogy a felület, amivel dolgozunk teljesen száraz legyen, ellenkező esetben az illesztés szivárogni fog.

Láthatod, hogy milyen sokféle hibalehetőség van, ha saját kezűleg próbálnád meg megcsinálni a duguláselhárítást. Ha nem szeretnéd, hogy bármelyik megtörténjen, akkor bízd inkább a munkát egy olyan szakemberre, aki szakszerűen jár el. A vizszerelod.hu oldalon megtalálod azt a vízszerelőt, aki profi munkát végez.