Csőtörés bemérés szakember segítségével

csőtörés bemérés

Ha csőtörés bemérés szükségessége merül fel, az jót soha nem jelez, hiszen ekkor valamilyen gond van a vízvezeték rendszerrel. Jobb esetben csak szivárog, rosszabb esetben bokáig áll a víz az egész lakásban. Ugyanakkor a modern technológiának hála, manapság nem kell az egész lakást szétbombázni, felszedni a parkettát vagy felásni a kertet a csőtörés bemérése érdekében: a profi szakemberek minden helyzetre felkészülve érnek a helyszínre és pár óra alatt képesek lehetnek bontási munkálatok nélkül feltárni a probléma forrását.

Mostani bejegyzésünkben először azt nézzük meg, hogy milyen okokra vezethető vissza a csőtörés kialakulása. Majd kitérünk arra, hogy mit tehetünk, ha bekövetkezett a baj, illetve miben és hogyan lehet segítségünkre egy felkészült és tapasztalt szakember. Végül pedig röviden megvizsgáljuk, hogy lehetséges-e a csőtörés bemérés házilag.

Csőtörés bemérése: hogyan alakulhat ki egyáltalán ilyen helyzet?

A csőtörés kialakulása különböző okokra vezethető vissza és nem is feltétlenül minden esetben áll valamilyen emberi hiba vagy mulasztás a háttérben. Természetesen egy dugulás is vezethet csőtöréshez, ha oda nem illő dolgokat húzunk le a WC-ben, nem gondoskodunk a vízvezeték rendszer időszakos karbantartásáról. Jó esetben még a csőtörés bekövetkezte előtt észleljük a problémát, azonban előfordulhat, hogy a vezeték nem képes ellenállni a megnövekedett nyomásnak és ennek következtében jön el a baj.

 

Ugyanakkor a szakemberek is tévedhetnek, azonban a tervezési és kivitelezési hibák vagy a nem megfelelő anyaghasználattal szemben a legtöbb esetben a csőtörés bekövetkezte anyagfáradtságra vezethető vissza. Ekkor először csak kisebb repedések jelennek meg a csövön, amit lehet, hogy észre sem veszünk elsőre. Majd ezek a kis repedések egyre nagyobbak lesznek, adott esetben akkorák, hogy a havi vízszámlánkon is megérezhetjük a vízveszteséget.

Miért veszélyes a csőtörés?

Az sem kellemes jelenség, amikor a feleslegesen elfolyó víz megemeli vízszámlánkat, azonban ennél sokkal súlyosabb következményei is lehetnek. Előfordulhat, hogy mi magunk egész addig észre sem vesszük, amíg az alsó szomszéd nem jelzi, hogy az egész nappalija elázott a plafonból érkező víznek köszönhetően. Ha nincs megfelelő lakásbiztosításunk, akkor már kezdhetünk is azon gondolkodni, hogy milyen módon fogjuk kártalanítani a felmerült költségeivel kapcsolatban.

csőtörés bemérése

Emellett is számos veszélye van a csőtörésnek, hiszen sokszor csak utólag vesszük észre. Lehet, hogy a falazatot már régen elérte a nedvesség, ami azt felszívva szépen lassan be is penészesedett. Megnövekedhet a lakás páratartalma, ami aztán lecsapódhat a hidegebb felületeken. A csőtörés télen talán még veszélyesebb, a megfagyott víz nagyobb térfogata rosszabb esetben akár szét is feszítheti a különböző szerkezeti elemeket.

Melyek a csőtörés jelei?

A csőtörés bemérése azért is nagyon fontos és sokszor nem egyszerű feladat, mert szinte bárhol kialakulhat, a vízórától kiindulva az aljzatban vagy a falakban futó csövekben, a padlószigetelés alatt vagy akár a kertben is. Amikor áll a víz a nappaliban, nedvesednek a falak vagy a plafon, esetleg megmagyarázhatatlan tócsák állnak a kertben, az már a folyamat végét jelzi, amikor a kiszabadult víz mindent elárasztott és nagy valószínűséggel anyagi károkat is okozott.

Pedig ez csak a jéghegy csúcsa, az apróbb jelek akár már hónapokkal korábban is megfigyelhetők, észrevehetők. Ilyen lehet, amikor furcsa, korábban nem tapasztalt hangokat hallunk a lefolyóból. Nem egyértelmű jele a csőtörésnek, de valamilyen gondot biztosan jelez, érdemes már ilyenkor szakembert hívni.

csőtörés jelei

Hasonló jel lehet a csöpögő csap is vagy a váratlanul megemelkedett vízszámla – egyik sem egyértelmű bizonyíték, viszont mindenképpen arra utalnak, hogy valami nincsen rendben vízvezetékeinkkel. Hasonló figyelmeztetés lehet, ha pörög a vízóra, pedig nincs is vízfogyasztás vagy megmagyarázhatatlan csatornaszag érezhető a lakás valamely pontján

Hogyan történik a csőtörés bemérés?

Amíg korábban a csőtörés bemérés egyet jelentet a burkolatok vagy a falazat bontásával, napjainkban olyan módszerek állnak a szakemberek rendelkezésére, amelyeknek köszönhetően bontási munkálatok nélkül, centiméterre pontosan behatárolható a csőtörés helye.

Jelzőgázos bemérés

Ez a módszer már a legkisebb nyomásesés, azaz a legkisebb szivárgás esetén is alkalmazható. Lényege, hogy a vízvezeték rendszerbe egy olyan, nem mérgező jelzőgázt juttatnak, amely a csőtörés helyén távozik a rendszerből, ahol pedig egy speciális műszerrel lehetséges bemérni a csőtörés helyét. Ezt a módszert gyakran alkalmazzák az ivóvízhálózattal vagy a központi fűtéssel kapcsolatos problémák esetén.

Korrelátoros bemérés

Ez a módszer már valamivel nagyobb csőtörés bemérés céljából alkalmazható. A technika alapja a víz szivárgása során keletkező jellegzetes zaj észlelése. Ehhez ismerni kell a csőrendszer nyomvonalát és legalább két helyen hozzá is kell férni. Ezeken a pontokon végzett mérések által, a csőtörésnél kilépő víz zajának segítségével lokalizálható a probléma.

Akusztikus bemérés

Nagyban hasonlít a korrelátoros módszerhez, ugyanis a technika alapja szintén a csőrendszerből kilépő víz zajának felismerése. Két speciális mikrofon (egy tapintó- és egy talajmikron) segítségével történik a csőtörés bemérés. Ekkor szintén feltétel, hogy rendelkezésre álljon egy olyan zajmentes környezet a bemérés idejére, ahol a szükséges akusztikus vizsgálatokat el lehet végezni.

Lehetséges a csőtörés bemérés házilag?

Vannak olyan esetek, amikor szabad szemmel is könnyedén megállapítható, hogy hol történik a szivárgás. Valamint, ha szakemberek vagyunk és a fenti eszközök rendelkezésre állnak, akkor természetesen semmi akadálya annak, hogy a csőtörés bemérése házilag történjen.

csőtörés bemérés házilag

Minden más esetben azonban aligha tudnánk bontási munkálatok nélkül megoldani a problémát – ezért ha szivárgást vagy rendellenességet tapasztalunk a csőrendszerben, érdemes szakemberre bízni a csőtörés bemérést.